| Note: | Images of the original pages are available through Internet Archive. See https://books.google.com/books?id=bgETV-1ttVsC Project Gutenberg has the other volume of this work. See Első rész at http://www.gutenberg.org/files/64538/64538-h/64538-h.htm |
VERNEGYULÁTÓL.
A FRANCZIA EREDETIUTÁN
FORDITOTTA
BEÖTHY LEO.
Másodikrész.
Pest 1865.
Hartleben Adolfsajátja.
Pest 1865. KertészJózsef nyomása.
Mikor eszmélni kezdettem, arczom könyekkel volt elárasztva. Nemtudnám megmondani, hogy meddig tartott ájulásom. Többé nemtarthattam számon az időt. Soha még az enyémhez hasonló magány nemlétezett, soha ily elhagyatottság.
Bukásom után sok vérem elfolyt. Véremmel voltam elázva. Mennyiresajnáltam, hogy meg nem haltam, hogy a halál még előttem állott!Többé nem akartam gondolkodni. Mintegy kizárni lelkemből igyekeztemaz eszméket, és a fájdalom által végkép kimeritve, az alagut túlsófalához csúsztam.
Már éreztem az ájulást, mely ismét erőt kezdett venni rajtam, ésvele közeledett a tökéletes megsemmisülés is, midőn erős zörejérkezett füleimhez. Távoli hosszas égzengésre hasonlitott, s a mélyhanghullámok lassanként vesztek el az üreg mélyében.
Honnan származhatott e zaj? Kétségkivül valamely tüneményből,mely a föld belsejében -4- ment véghez. Talán gáz robbant fel, vagy aföldgömb valamely hatalmas sziklaboltja dőlt be.
Figyelve hallgattam.
Tudni akartam, hogy e zaj ismétlődni fog-e. Egy negyedóra teltel. Tökéletes csend uralkodott az alagutban. Többé szivem dobogásátsem hallottam.
Egyszerre ugy rémlett, mintha fülemet, mely véletlenül a falhozvolt támasztva, határozatlan, felfoghatatlan, távoli szavak ütnékmeg. Összerezzentem.
„Hallucinatio!“ gondolám.
De nem, mert a mint figyelmesebben oda hallgattam, csakugyanmormogó hangokat hallék. Azonban kimerültségem, gyengeségem nemengedték, hogy megértsem mit mondanak. Pedig csakugyan beszéltek.Semmi kétség.
Egy pillanatig attól tartottam, hogy a szavak, melyeket hallék,saját, a viszhang által visszahozott szavaim. Talán tudtom nélkülkiáltottam volt? Erősen összecsuktam ajkaimat s fülemet ismét afalhoz fektetém.
Igen, ugy van, beszélnek! beszélnek!
A fal hosszában néhány lépést haladván, még tisztábbanhallottam. Sikerült bizonytalan, különös, megérthetetlen szavakatfelfognom. Ugy érkeztek hozzám, mintha lassan, ugyszólván suttogva,ejtettek volna ki. E szó „förlorad“ többször ismételtetett, éspedig fájdalom kifejezésén.
Mit jelenthetett az? ki mondta ki? Nyilván ...