MóriczZsigmond
Sárarany
Nyugatkiadása
Budapest •1911
A cimlapot Falus Elekrajzolta.
„Jókai“ könyvnyomdaiműintézet Budapest, Thököly-ut 28.
I.
Égető meleg nyár van. A sok eső után, amiben nem érhetett abuza, egyszerre borzasztó forróság lett, amely megaszalja a szemet.A kemény, meggondolt parasztok csak megingatják a fejüket, „azisten is kitanult már a mesterségiből“, de nem zugolódnak, nemijedeznek, nem sápítoznak. Az idő ellen? Azt el kell fogadni, ahogyjön.
Turi Dani a falu felől jött haza. Szép menyecskék utánabámulnak, észre sem veszi már. Gondban fő a feje, s néhará-rábólint a gondolatára. Nagy terveket főz, a hamar meggazdagodóemberek módjára egyre nagyobb vállalatokba fog.
Amint a kiskapun belép a tisztán tartott udvarra, fölemel egyeldobott kukoricakórót, mig beér a pitvarba, apróra töri s bent aszabad tüzhely elé veti a többi tüzelőhöz.
A felesége a konyha előtt pirosodik. Ingvállából kiemelkedikgőzölgő fehér sovány válla, nyaka s a baboskék pendely-szoknyaalól, fekete megkopott papucsban mezitlába.
Ahogy az ura belép, visszaforditja az arcát feléje. Irigység ésméreg futja el. Persze ezt az embert nem nyuzta le az öt esztendeiházasság, meg a két gyerek. Neki mindenből csak a java jut. Abarnapiros férfi szebb, mint legénykorában volt, mert ő kihizlalta.Bezzeg ő odavan, róla leszopták a hust a puják, meg a sok dolog,meg a sok méreg. -6-
Dani hajnalban ment el hazulról, most déllére jár, érzi, hogyköszönni kén az asszonynak, vagy legalább szót vetni neki. Köszönniderogál; az asszony kötelessége, hogy köszönjön az embernek, akiaztán egy komoly fejbólintással elfogadja. Hanem Erzsielmulasztotta a percet s Dani ahogy bámuló nagy fekete szemébe néz,ugy érzi, mintha adósa volna az asszonynak. Kipislant hátfélszemmel az ajtón az égre, aztán odasandit félszemmel azasszonyra s azt mondja:
– Hát ha esni akar, csak hagy essék!
Elpödri szép bajuszát, amiről „nyalkabajszu Turinak“ is hivják;az asszony, akarata ellen is biccent a szempillájával, evvelrendben van a dolog.
Dani befelé mozdul, az első házba. Ujra szólni készteti valami.Mintha nem volna minden rendben közte, meg a felesége között.
– Hun az az én veres noteszem, – mondja.
– Hun. ’Sz ott van a mándliba. A sifonyba.
Dani bemegy. Ő is tudja, hogy ott van.
A hűvös szoba levegője megcsapja; tele van az a fölmázolt földszagával, a kissé dohos ágynemü, meg a tiszta szobában tartottételnemüek, az avasodó vaj, savanyodó tej szagával. A sifon uras,annak az ajtaját kinyitja s kiveszi a kabátzsebből a veres noteszt.Leül az asztalhoz s a homályosra bezsaluzott, párologtatóan hűvösszobában hozzáfog számolni. Megnyalogatja a plajbász hegyét sgyerekes, iskolás nagy betükkel szókat, számokat ir egy tisztaoldalra.
– Kitapodom a béledet, te kutya! – hallja egyszer a feleségehangját. – Hogy az isten vegyen el te, – hát nem felforditotta atejes csuprot!
Sipp, supp! hallatszik kivülről, ahogy az asszony csattogótenyérrel rápaskolt a gyerek vastaghusára. A kis fiu csak egy jóperc mulva kezdett el rikoltani, de akkor aztán ugy, mint a malac,akit nyuznak.
Dani egy kis ideig odaügyelt, aztán tovább folytatta-7- adolg