Megjegyzés:
A tartalomjegyzék a 232. oldalontalálható.
A SZULTÁNA ÁRNYÉKA
ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK.
IRTA
PEKÁR GYULA.
BUDAPEST.
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZETÉS KÖNYVNYOMDA.
1905.
FRANKLIN-TÁRSULATNYOMDÁJA.
A SZULTÁNA ÁRNYÉKA.
(Mese)
I.
Egyszer volt, hol nem volt… messze az andaluziai paradicsombanélt hajdan egy szerelmes mór király, Kordova szultánja, amindenható Abderrahman. Öreg volt már és nem boldog többé; a nagyhódítót végre a szerelem győzte le, – az a szultána, kinek lábaihozminden dicsőségét letevé, a világszép Azzahra nem szerette őt.Olyan hideg, olyan érzéketlen maradt karjai közt, mint az aszinarany szobor, melyet szerelmük szentélyében neki emelt!…
A hogy alkazar-ja trónjáról kinézett birodalmára, felleg ült azAbderrahman homlokán, s könyek peregtek végig hófehér szakállán.Ott lent Kordova alatt, a Sierra Morena lejtőjén, látszottMedina-Azzaha, az az édeni palotavároska, melyet kedvese egyszavára csak azért parancsolt oda, hogy kincses márványba foglalja-4-véghetetlen fájdalmát. Aranyserleg volt az, fenekén aszeretetlenség mérgével…
Udvarnokai félve lesték a nagy úr bánatát, s nem mertékvigasztalni őt. Mindenki tudta a titkot, de kicsoda bátorkodottvolna azt hangosan kimondani? Pedig mégis fel kellett vidítanivalahogy a szomorú szultánt, – de hogyan? Hol az a fülemüleszavúdalnok, kinek lantja végre derüt varázsoljon az öreg királyarczára? Ekkor történt, hogy a tudós Al-Gebr tanácsára elhozattákMakhanatból (mely földet a hitetlen keresztények Szicziliánakneveznek) – a leghiresebb szaraczén-költőt: Ibn-Zaffirt.
Ibn-Zaffir fiatal és szép volt és hangja olyan mézédesenzengett, mint a Dsebreil angyal szava (kit a balga hitetlenekGábrielnek, s a magukénak neveznek). Ha tengerre szállt, a kékhabok delfinjei játszadozva követték lantját, s még az Aetnatitánjainak haragja is csillapodott, mikor ő kérlelte őket. Hallottő már sokat Azzahra szultánáról és szíve dobbant, mikor Kordovábalépett.
Azon az estén ünnepélyes rendben állták körül az udvarnokok aszomorú Abderrahman trónját.
– Király, – kezdette Almanzor, az első vezér, – Allah kegyeltjevagy te, Khalifa, s széles e földön Ghalebnek, a győztesnekneveznek mindenek! A világ négy sarkára tüzted ki a próféta-5-zöld zászlaját. Délen leigáztad a fekete szerecseneket, éjszakon afehér keresztényeket, keleten a damasi khalifát, itt nyugatonminden szultánt: a granadai, sevillai és badajozi mór királyokat. Abizánczi császár örül, ha kedvedre tehet… Tied a hatalom, egyebetmit kivánsz?
Az öreg király csak búsan intett.
– Király, – szólalt meg a tudós Al-Gebr, – Allah kegyeltje vagyte, khalifa, s széles e földön dicsőségesnek neveznek mindenek. AKelet szent Mekkáját ide napnyugatra tevéd át Kordovába, s mecseteda hit pálma-erdeje, melyben ezer jáspistörzs tartja aranygallyaivalaz Allah boltját és tízezer ezüst-mécses hív imádságra! Birodalmad