MOLNÁRFERENC
ANDOR
REGÉNY
BUDAPEST, 1918
AZ ATHENAEUM IRODALMIÉS NYOMDAI R.-T.
KIADÁSA
9494. Budapest, azAthenaeum r.-t. könyvnyomdája.
ELSŐ RÉSZ.
I.
Hajnali négy órakor, a derengésben, egy fekete fiú ment át aMargithídon, Pestről Budára. Fáradt volt, meg-megállt a korlátmellett. Ilyenkor van a szélcsend a Duna fölött. Nyugodt, édes éstiszta percek ezek. A fiú lenézett a vízre. Mint a tükörüveg, olyansíma és fényes volt a Duna. Jobbról, Ujpest felől, ahol a nap kél,fémesen elevenzöld a színe és aztán ködös rózsaszínben párázik át aláthatár végén a szürke égbe, fel a piruló felhőkig. A fiú balrafordult, végigfutott a tekintete a budai dombokon, a parti hosszúházsoron, a Gellért felé. Ott még sötét volt. A víz violába játszókékes-szürke, üvegfényű és nyugodt. Figyelt egy kicsit a távolba. ATáborhegy felől vékonyan szóltak a kakasok. A budai parton, acsónakházakon még ég a jelzőlámpa, de már nem tükröződik a vízben.Távoli vonat fütyül, mintha messzi-messzi hídon nesztelenül menneát a Duna fölött. -6-
A fiú egyesegyedül volt a hídon, rajta kívül sehol egy lélek.Fekete szárnyas-felöltőjében, ahogy újra elindult, a tavaszihajnalodás elmosott, tompa-szürke-rózsaszín pasztelképén ő volt azegyetlen szénsötét folt. Mire a budai hídfő közelébe ért, már egybarna munkásraj jött vele szembe. Vastag cipőtalpak kopogtak fel ahíd pallójára, egy kis szél is kerekedett, amely szétfujdogálta afátyolt a képről. Igen messziről, a Gellérthegy felől szerényencsöngetett át a vizen egy villamos. A fiú a belső utcákbakanyarodott, egy kapu előtt megállt, várta egy ideig a házmestert,aztán eltűnt a házban.
Az első emeletre ment föl, ott kulcsot vett elő és bement alakásba, amelynek ajtaja mellett a lépcsőház falán fekete üvegtáblavolt arany betűkkel, ezzel a szöveggel: Dr. Aradi Dezső, ügyvéd.Alatta fehér tábla ezzel a fekete szóval: „Iroda“ és egyenergikusan kinyujtott fekete mutatóujjal, amely szinte sértődöttenutasította a lakásajtó elé tévedt ügyfelet az udvari folyosósarkába, ahol a fiú apjának az ügyvédi irodája volt.
A sötét előszobából előbb a cselédszobába nyitott be és halkanszólt a fülledtségbe:
– Juli… én vagyok. Felköltés tizenkét óra.
– Igenis – mondta egy hang a nyöszörgő ágyból.
Az előszoba végéből az ebédlőbe nyilt az ajtó. A fiú csöndesléptekkel ment be az ebédlőbe, halkan tette be maga után az ajtót,mintha attól tartana, hogy felébreszt valakit. Pedig a lakásban nemvolt rajta kívül senki. Dr. Aradi Dezsőt egy hónappal ezelőttszanatóriumba vitték, mert a -7- gyomorbaja sehogysem akart javulni, dr.Aradi Dezsőné pedig, aki miatt valamikor a fiú megtanulta ezt anesztelen, könnyű éjszakai járást az ebédlő nagy szőnyegén, már kétév óta a budai temetőben nyugodott, ha ugyan nem teljesült az azanyai jóslása, amit annyiszor hallott tőle a fiú: „A temetőben sefogok nyugodni, amíg Andor reggel jár haza“. Az üres és némalakásban, amelyből immár most mind a két szülét kivitték, a fiúszámára tovább élt így az éjszakai csöndben az anyai szemrehányás.Most már negyedik hete lakott itt egyedül és mégis lábujjhegyenment végig az ebédlőn, balfelé, ahol az ő szobája volt, közvetlenülaz ebédlő mellett. A kétszárnyú nagy ajtó nyitva várta